A gyerekek általában kíváncsiak. Sokat kérdeznek, úgy érzik sok mindent tudniuk kell. Ez így van rendjén. A sok kérdéssel információt kapok szülőként arról, hogy éppen mi foglalkoztatja gyerekeimet. Még akkor is, ha vannak pillanatok, amikor a sok kérdés éppen nagyon zavaró vagy fárasztó. De akkor is izgalmas, amikor olyan kérdést kapok, amire sosem gondoltam volna, így válaszom sincs rá.
7 dolog, amit a legtöbb ember rosszul tud az érzelmi intelligenciáról. Te is?
Az érzelmi intelligencia népszerű téma lett mára, olyannyira, hogy olyan írások is születnek róla, amelyek témájukban teljes tévedésbe viszik az olvasót.
Bevallom, nem vagyok a mese nagy kedvelője, szívesen átírnám a szövegkönyvet néhány szituációban, ha már minden alkalommal kiemelem a gyerekek aktív bevonását a helyzetek megoldásába. Üzenet, mai – jövendőbeli? – herceg-kisasszonyoknak...
Az intimitás egy párkapcsolatban azt jelenti, hogy vannak közös titkaink. Amik csak ránk tartoznak. Amit mással nem osztunk meg. Csak egymással. Vannak olyan élményeink, amik közösek. Csak a miénk. Nem osztjuk meg mással.
Szerintem ez az első és legfontosabb építőeleme a hosszútávú párkapcsolatnak.
Rosszul indult, de helyre jött minden. Mert lehet rosszul dönteni. Ezzel semmi baj nincs. Nem kell a büntetés, nem kell a bűnhődés. Az nem segít. Az segít, ha kijavítjuk, ami nem sikerült. De legalábbis megpróbáljuk kijavítani. Mert ebből lehet tanulni. Mert ezek fontosak a kapcsolatokban. Mert az emberi kapcsolatok a legfontosabbak.
A lányok szeretik Elsát, mert különleges. Mert más, több, mint az átlagos. Hiába Anna minden fáradságos küzdelme, a mese kis nézőinek túlnyomó többsége Elsát tartja a főhősnek, sőt, olyanná szeretnének válni, mint ő. Én más nézőpontból figyeltem meg ezt a mesét (is), mint annak idején a Csipkerózsikát. A Jégvarázs rejtett mondanivalója tehát:
Mibe kerül egy csoda?
"Egy dollár és tizenegy cent" … plusz egy kisgyermek hite.
A kitartás elhozhatja a csodát, amire szükségünk van.
Néhány napja Csipkerózsika meséjét olvastuk, a saját királylányommal. A mese közben folyamatosan alakítottam magamban a történetet. Kérdéseket tettem fel – persze csak magamban. Egy másik mese rajzolódott ki a fejemben.
Néha elfelejtjük, hogy mi magunk is mennyire vágyunk az elismerésre. Nem mondjuk ki, nem várjuk el, sőt néha kétkedve nézünk arra, aki dicséretet merészel mondani. Ám mégis, olyan ez, mint balzsam a léleknek.
Szombat délután, a várva-várt napos időben kint voltunk a kertben. Épp a teraszon rendeztem a nemrég kiültetett paradicsom palántákat, amikor megakadt a szemem az ablakpárkányon az orchideán...
Nem meglepő módon, ha a reggeli indulás, vagy az esti “feladatok” merül fel témaként, sokak szemében ott a kérdés: hogyan lehetne ezt másként? Egy remek, a gyerekekkel közösen kidolgozható módszer segítségével egyszerűbbé tehetjük ezeket a feszültségtől, és erős érzelmektől nem mentes helyzeteket.
Még hosszú út áll előttem, és bőven van mit tanulnom, de az elmúlt évek során ezeket már biztosan megtanultam a gyerekeimtől...