Elkezdődött az ősz, a bölcsi, ovi, suli… és éppen annyi idő eltelt, hogy a gyerkőc összeszedjen egy kis köhögést, orrfolyást esetleg hőemelkedést… Mi, szülők pedig hangosan felsóhajtunk: “Hát ez nem tartott sokáig… Hogyan fogom ezt megoldani? Ki fog rá vigyázni? Mi lesz, ha kimarad a suliból/éppen csak vissza vagy beszokott az oviba…”
Egyébként is megterhelő tud lenni érzelmileg és az idegeknek is az évszakváltás, a másik tempó, a nyugis nyárból a tevékeny és elvárásokkal teli őszbe lépni és éppen, hogy kihevertük, már itt is egy betegség.
Beletörődünk, kezdődik az átszervezés, újratervezés…
Számomra ez nehézkes tud lenni, főleg, ha nagyon benne vagyok egy feladatban, munkában, amit örömmel csinálok és alig vártam, hogy elkezdhessem (vagy éppen nem vártam annyira, de fontos, hogy meglegyen…;) ), de ilyenkor emlékeztetem magam, hogy nincs mese, most behúzzuk a féket és kicsit megállunk, lassulunk, pihenünk…
Hiába telt el még csak nagyon rövid idő az őszből, mégis valamiért azt jelzi a gyermek szervezete és azon keresztül a gyermek, hogy most nyugira, pihenésre, figyelemre van szüksége. Lemerült az energiaraktára – vagy történt valami, vagy csak több idő és tér kell ahhoz, hogy feldolgozza a váltást, az új dolgokat.
A mi kislányunk nagyon szereti az együtt töltött időt, a közös játékot, alkotást, olvasást, leginkább ezzel tudjuk tölteni, ez ad neki biztonságot és plusz energiát.
Ilyenkor bekuckózunk, szeretgetjük, ölelgetjük, naaaagyon sok mesét olvasunk és ez helyrebillenti a belső egyensúlyát, megerősíti benne a biztonságérzetet és fokozza lelki és testi immunitását – könnyebben kezeli majd a helyzeteket. Az együtt töltött egymásra figyelős idők azt erősítik benne, hogy fontos, tartozik valahova és szeretve van, ezek pedig önbizalmat adnak neki, önmagába vetett hitet, ami később segít a kihívások, nehézségek megoldásában.
Ha közben kiderül, hogy mi történt, miért van szüksége egy kis kikapcsra, szuper, ha nem az is teljesen rendben van, hiszen, ha fontos, úgy is fény derül rá.
Minden gyerkőcnek más a szeretetnyelve, a személyiségétől, a korosztályától is függ, van, aki a szabadban szeret rohangálni, van, aki inkább egyedül van és alkot, van aki csak nézeget és elmerül a gondolataiban… bármi is az, ami feltölti, adjuk meg neki ilyenkor, betegség idején (is) a lehetőséget, hogy “gyógyítsa” magát ezzel. Kicsit kivesszük a mindennapok sodrásából, kicsit megpihen, fellélegzik, megerősödik, és emellett megtanulja azt is, hogyan hallgasson a szervezetére, ami felnőtt korában felbecsülhetetlen lesz ahhoz, hogy ne a végtelekig zsigerelje ki magát, hanem már a teste apróbb jelzésénél értse, hogy most pihenésre, változtatásra van szükség.
Ez utóbbira, nekünk, felnőtteknek is jól jön néha egy kis emlékeztető… 😉
Hagyj üzenetet