Az állkapcsom megfeszül, a vádlim bekeményedik, a fülem bedugul… a testem, az idegrendszerem jelez. Itt most valami fontos forog kockán – figyelj és érezd.

Ahelyett, hogy a megtanult módon megnyugtatnám magam: “nincs semmi baj, minden rendben”, megengedem érezni, megköszönöm a testemnek, hogy megmutatja, milyen jelentős számomra ez a lépés.

Megmutatja, hogy most, ha merek, léphetek. Átléphetek a küszöbön, haladhatok, szintet ugorhatok, átminősülhetek.

Érzem, vágyom rá, érzem, hogy belül már megtörtént, mégis ez az a pillanat, amikor valóban a fizikai világban, cselekvéssel is megteszem.

Ez az a pillanat, amikor az érzelmi és energetikai átalakulást lehorgonyzom, leföldelem, valódivá teszem.

Nem elhessegetni akarom a fizikai érzeteket, hanem magamba ölelni. Ez nem (csupán) félelem, ez maga a hajtóerő. Ez a jelzés. Ez az üzenet. Növekszem. Fejlődöm.

Régen nem tudtam volna ezt elfogadni.

Régen abban gondolkodtam, hogy akkor még nem állok készen.

Hogy a nyugodt emberek a profi, tapasztalt és megérkezett emberek.

A félelem, az idegesség valami rosszat jelez, amit el kell kerülni.

De a magabiztos nyugalom is elkezdődik valahol. Nekik is volt egy – sok 😊 – lépésük, amikor idegesek, bizonytalanok voltak, féltek és mégis léptek, mert a szívükben, a lelkükben tudták, hogy habár nem gondolták, de tudták, készen állnak. Ez az a pillanat.

Ez a “tudom” nem az elmében van. Ez nem gondolat. Ez egy érzés. Egy belső bizonyosság.

Van, hogy erős, van, hogy alig pislákol.

Van, hogy állandó, van, hogy eltűnik.

De valószínűleg Te is megélted már, hogy tudod. A zsigereidben érzed, hogy ez az.

Bárki bármit mond, Te ismered a saját igazadat.

És közben jelezhet az állkapcsod, a vállad, a gyomrod, a rendszered – Te megléped. Nem annak ellenére, hanem azért. Mert belül tudod.

Ezek a pillanatok egyszerre nehezek és felszabadítóak.

Ezek a pillanatok a valódi milyenségünk megmutatkozásai.

Ezek a pillanatok amik igazi útmutatók.

Ez a belső vezérlés.

És amikor lépsz, akkor nem azt szavatolod, hogy innentől akkor minden csodás, sima boldogság – nem. Lehet ott bukdácsolás, siker, hiba, taps és minden.

De a mérleg előbb-utóbb pozitívat fog mutatni.

Egyre jobban elkezdesz magadban és magadnak hinni.

A külső, zavaró zajok halványulnak, a támogatás erősödik.

Megérkezel önmagadba.

Elkezded belakni a helyet.

És egyre otthonosabb lesz.

Biztonságos.

És elengedi a szorítást az állkapocs, a váll, a gyomor és a vádli is.

Erre az útra hívlak most Téged, a Te saját utadra. A Te hazatalálásodra.

Ha jól esik, egy pillanatra nézd meg, milyen érzéseket, gondolatokat, testi érzeteket hozott fel benned ez az írás.

Hamarosan folytatjuk!

Ui: A lépés, az ugrás pillanata az, amikor sokan visszakoznak, megrendülnek, lefagynak, nem mernek. Mindannyian voltunk már így is, együttérzésem minden nehéz érzésért, amit ezek a helyzetek okoztak – de tudd, az igazi, Neked szánt pillanatok visszatérnek, nem tudod elszalasztani. Hamarabb elérni igen. Lekésni róla soha. 💗