A múlt héten fordulóponthoz érkezett kedvenc sorozatunk. Nem tévedés, sorozatról van szó. Erről csak úgy nem akarnék írni, viszont olyan szituációt láthattunk, amely nem hagy nyugodni. (Jól kitalálták ezt, csak várjuk a következő részt…)

A két szereplő, akit a sorozat keretein belül (ami alapvetően nem csak róluk szól) láthattunk megismerkedni, egymásra találni, összeházasodni, gyerekeket vállalni, most épp válságba került. Ráadásul érdekesen reagálnak rá. Az utóbbi időszakban Jim félállásban dolgozik csak az Office-ban, a munkaidő másik felét egy vállalkozás tagjaként egy másik városban tölti. Pam ezalatt egyedül van a 2 kicsi gyerekkel, és főállásban dolgozik. A konfliktus kirobbanása kislányuk ovis előadása, amelyen – utolsó pillanatban jelezve – apa nem tudott megjelenni, anya megígérte, hogy felveszi neki a telefonjával, amelyet nemrég kapott. A működésével kapcsolatos kérdésekre ingerülten válaszolt, és majdnem sikeresen le is tette a telefont. A műsor közben azonban fontos hívást kapott – mivel nem mellékesen gyönyörűen fest, és megkapott egy komoly megbízást – a hívás után azonban nem tudta visszaállítani a kamerát, így az előadás felvétele nem lett túl sikeres. Jim vállalkozása a műsor alatt elveszít egy komoly és pénzes ügyfelet, és szüksége lenne valami pozitívra – mi másra, mint a kislánya ovis műsorának videójára. Az azonban nincs sehol. Remek lehetőség az egymásra mutogatásra: Te nem jöttél el, te megígérted, hogy felveszed, én vagyok itt a két gyerekkel, azt hiszed, csak magamért csinálom? Aztán súlyos csend.

A helyzet azóta lassan – nagyon lassan – oldódik, néha más mosolyogni is látjuk őket, egymásra is, valahogy úgy, mint rég. De törékeny a béke, elég egy könnyű szellő, és dőlnek a bábuk…

Remek alkalom, hogy rendbe jöjjön minden: Valentin-nap. Az ebéd azonban édes kettes helyett hármasban zajlik, Brian-nel, a hangmérnökkel, akit Pam miatt rúgtak ki az állásából – és aki nem mellesleg szívesen állna a két fél közé. A beszélgetésből kiderülnek olyan részletek, amelyről Jim addig nem is tudott, és ami észrevehetően (naná, ott a kamera) megdöbbenti.

Az ebédre együtt, mosolyogva érkező pár visszafelé szinte idegenként sétál egymás mellett, és bár próbálják, nem tudják elindítani a beszélgetést úgy, hogy az néhány mondat után ne vádaskodásba menjen át. Még nézni is kín őket, tudva, hogy ha a felek nem arra koncentrálnának, ami elválasztja, hanem ami összetartja őket, akkor hamarabb jutnának megoldásra. A nagy szavak mellett azért nézzünk szembe a tényekkel, ezt nem könnyű megtenni. Az ember tele van érzésekkel, dühös, kétségbeesett, sértett, talán fáradt és fásult is, hogy rájöjjön: ez most nagyon fontos, itt akár már maga a kapcsolat lehet a tét!

Jim azt javasolja, hogy hagyják ki az esti vacsorát, mert úgy érzi, hogy csak veszekednének, ő inkább elmegy egy korábbi busszal, úgyis van mit csinálnia a vállalkozásban. Pam megdöbben. Én is. Összeszorított fogakkal bólint. Összenézünk. Mi ez? Aztán Jim esetlenül egy barna papírzacskót ad át Pamnek, és boldog Valentin-napot kíván. Egy régi rajzot kereteztetett be. Semmi ölelés, semmi kontaktus, csak esetlenül egy-egy szó. Telnek a másodpercek, felöltöznek, összepakolnak, indulnak. Levegőt is alig veszünk. Miközben a kabátokat veszik, Pam megszólal: Szerintem nem kellene elmenned, inkább maradj, és veszekednünk is kellene. Jim: tényleg veszekedni akarsz Valentin napon? Pam bólint. Jim arcán megjelenik valami halvány félmosoly. Hát legyen.

Mondd, Te melyik lennél a konfliktushelyzetben? Hárítanád a konfliktust, és annak megbeszélését valamilyen okból (fájdalmat okoz, már így is éppen elég rossz stb.) vagy azt mondanád, igen, lehet, hogy veszekszünk, de legalább megpróbáljuk megoldani, közösen. Mert ez a valami fontos közöttünk.

Melyikkel hová juthatsz? Ez egy remek kérdés, és valószínűleg nincs is jó válasz rá. A konfliktuskerülés bizonyos helyzetekben segíthet, ha pl. egy vitában nem szólsz vissza, csak azért, hogy a tiéd legyen az utolsó szó. Én azonban a probléma megoldásában hiszek, még ha ez időszakosan fájdalmasabb is lehet.

Vicces, mert meggugliztam a kérdést, és több cikket is találtam a témában. Van aki azt írta, végre ők is veszekszenek, mint az életben a párok egyébként… Na ja, a szomszéd tehene is…

Közben láttuk a következő részt is, és a konfliktus folytatódik. Pam állásinterjúra ment, amit Jim egyik kollégája intézett neki. Az interjú katasztrofális volt, amiben Pamnek vajmi kevés szerepe volt, ráadásul arra a munkára akarták rávenni, amelyből nagy nehezen feljebb lépett a jelenlegi munkahelyén.

Közben Jim vacsorával készült, dobozból ettek kínait gyertyafényben, és nevetgélve beszélgettek. Pam elmesélt minden hajmeresztő részletet az interjúról. Jim a végén azt mondta, sebaj, majd a következő jobb lesz. Pam arcán látható feszültséggel azt mondja: nem hiszem. Jim értetlenül kérdez vissza: hogyhogy? Pam pedig így válaszol: én szeretem az életünket otthon. Jim: én pedig elindítottam egy vállalkozást itt. A beszélgetés megakad, a mosoly eltűnik. Azért az már jó jel, hogy legalább képesek voltak megfogalmazni az érzéseiket. Erről írtam nemrég, hogy a kapcsolatok és benne az emberek változnak. Ha az egyikben igény van a változásra – állás vállalása egy másik városban – a másik fél pedig nem tud mit kezdeni a helyzettel, és szívesebben tartaná fent, ami volt – de már nincs – bizony nehéz helyzet elé kerülnek.

Vannak olyan konfliktusok, amelyeket folyamatosan hordozunk, és bár kerülgetjük őket, és igyekszünk felállítani köréjük egy törékeny egyensúlyi helyzetet, valahogy újra és újra beléjük futunk. Hogyan lehetne ezeket megoldani? Egyrészt a problémamegoldás módszerével : a közös ötletelés a feszültséget is csökkentheti, akár még nevetni is lehet a gondokon, ráadásul azt az elhatározást erősíti, hogy közösen akartok megoldást találni és azokat a pontokat emelitek ki, amelyek összetartanak, és nem azokat, amelyek elválasztanak. Másrészt, ha ketten nem tudjátok megoldani, itt jön a képbe a mediáció, amikor egy “középen álló” fél segít kilábalni a gödörből. Megsúgom, lapátolni nem ő fog helyetted, de azért segít kiigazítani, ha nem felfelé indulnál…

Gondolkodj el azokon a vissza-visszatérő vitatémákon – ha vannak ilyenek – amelyek nélkül határozottan boldogabb és egyszerűbb lenne. Írd le őket. Próbáljátok meg átbeszélni és közösen megoldni őket. Szívderítő lesz az eredmény…

Gödör helyett legyen inkább csak kátyú. Valósághűbb is, nem?