Mindaz, amit szeretnél elérni a gyermekeddel való kapcsolatod során, bizalom nélkül egyszerűen elérhetetlenné válik. Mintha nyújtanád a kezed, de egyre csak távolodna, amit meg szeretnél ragadni…

Aki már járt a Beszélj úgy tréningen, emlékezhet – ha nem, akkor most ismétel 🙂 – arra, hogy az elején egy piramist rajzolunk, amivel megmutatjuk, hogyan épülnek egymásra mindazok, amelyeket a foglalkozásokon megismertetünk.

A piramis alapja a bizalom. Enélkül mindaz, amit felépítesz, összedől. Emlékszel a Kőmíves Kelemenre? Amit felépítettek nappal, ledőlt éjjel. (Nem, én nem szeretnék senkit sem befalazni, ez egy másik történet.)

Hasonlóképpen működik a szülő-gyerek kapcsolat is, bizalom nélkül. Kicsit rozoga. Lehet rá mentséget hozni, megmagyarázni, de az a fal, vagy számomra még kedvesebb formában: a híd egymás felé, amelynek épülnie kellene, nem lesz elég stabil, és ha viharok jönnek, – mert nem kizárt, hogy jönnek – nagy valószínűséggel nem állja majd a sarat.

Hogyan lehet másként? A szülői feladatot mindenki kicsit eltérően fogalmazza meg, amikor rákérdezünk. Abban mégis nagy vonalakban egyetértünk, hogy szeretnénk utat mutatni és boldognak látni a gyermekünket. Ahhoz, hogy ő maga is ki tudja mondani „sajnálom”, „tévedtem”, „ne haragudj”, vagy „kérlek, segíts”, rajtad keresztül visz az út. Ki az, aki mindenben példa? Nézz bele a tükörbe, hiszed vagy sem, annak a kisembernek, a gyerkőcödnek TE vagy a példakép. Ha anya vagy apa kiabál, kiabál ő is, ha megsértődik és becsapja az ajtót, megteszi ő is. De vegyünk szebb példákat: tőled tanul meg bocsánatot kérni, javítani a hibáin és felismerni a tetteinek következményeit is.

Hogyan segítheted a leginkább ezt a folyamatot? Minden, de minden alapja – százszor is aláhúzva – az érzelmek elismerése. Elfogadva, hogy ő érezheti magát rosszul, lehet dühös, szomorú vagy csalódott olyan dolgok felett, amelyet Te egy legyintéssel is elintézhetnél. DE mivel ezt olvasod, így nem teszed. Megállítod közös életetek filmjét (na jó, elég lesz a pause is) és hátralépsz. Visszatekersz. Újra lejátszod. Igen, szomorú, mert kiesett a kedvenc kisautója kereke, vagy elveszett a babája egyik cipője. Elgondolkodsz. Mit tehetnél? Hogyan találhatnád meg azt a fránya kereket vagy cipőt, mikor már háromszor benéztél minden lehetséges helyre? Furcsa dolgot mondok. NEM is kell megtalálnod. Nem kell megoldást adnod. Mit szólnál, ha újra elindulna az a film? Mit mondanál? Talán azt, hogy nagyon sajnálod, hogy elveszett a kerék, és látod a szeméből, hogy ez mennyire elszomorítja? Vagy, hogy bárcsak lenne egy varázspálcád, hogy előkerítse azt a bújócskázó lábbelit? Hozzátennéd, hogy esetleg készítsetek egyet közösen? Felajánlanál egy ölelést?

Minden megoldás és ötlet segítségére lehet, hogy érezze, figyelsz arra, ami vele és körülötte történik. Minden olyan eset, amikor próbálod elvonni a figyelmét, anélkül, hogy elfogadnád az érzelmeit, csak megerősíti azt a rossz érzést, amiről próbálod elterelni a figyelmét. Amint elfogadod, lehetővé teszed számára, hogy meg tudja nevezni, mit érez, a megismerés új útjára lépett, és a következő alkalommal (csendesen, befelé megmosolyogtató módon) már ő maga fogja elmondani hogyan érez.

Egy tegnapi találkozó tapasztalata csak megerősítette bennem a fentieket. A kisfiam egy jövendőbeli ovistársával és anyukájával futottunk össze. Mindketten nagyon szimpatikusak voltak, a gyerkőcök is bemutatkoztak, ismerkedtek. Hazafelé úton a kislány többször elakadt, mivel igen jó kis emelkedőre kellett feltekernie biciklivel. Sírt, nyafogott. Azt anyukája pedig a következőket mondta: ne hisztizz, látod ez a vége, hogy nem aludtál délután! Itt egy kicsit el is akadt a lemez, mindketten ismételgettek egy kicsit, a kislány a nyafiból, anyuka a dorgálásból. Nem nagyon jutottak dűlőre. Felháborodása közepette a kislány így kiáltott sírva: ‘nem, azért sírok, mert ez egy buta bicikli!’ Tulajdonképpen nem volt semmi kivetnivaló a társalgásban, hacsak ezt nem vesszük figyelembe, hogy a kislány megtanulhatta volna, hogy ő most éppen csalódott vagy fáradt, dühös, fel van háborodva, vagy bármi egyéb. Egy lehetőség, ami kimaradt.

Neked azonban már ott a vezérfonál, csak követned – és ismételned, gyakorolnod és megint ismételned, és megint gyakorolnod – kell. CSAK. Aztán ígérem, lesz olyan pillanat, amikor könnyeket csal a szemedbe a gyerkőcöd reakciója, mert meglátod, hogy bizony, ő is megtanulja mindezt veled.

Egymás felé épülő, stabil és ledönthetetlen hidakat nektek!