Néhány napja Csipkerózsika meséjét olvastuk, a saját királylányommal. A mese közben folyamatosan alakítottam magamban a történetet. Kérdéseket tettem fel – persze csak magamban. Egy másik mese rajzolódott ki a fejemben.

Néha elfelejtjük, hogy mi magunk is mennyire vágyunk az elismerésre. Nem mondjuk ki, nem várjuk el, sőt néha kétkedve nézünk arra, aki dicséretet merészel mondani. Ám mégis, olyan ez, mint balzsam a léleknek.

Nem meglepő módon, ha a reggeli indulás, vagy az esti “feladatok” merül fel témaként, sokak szemében ott a kérdés: hogyan lehetne ezt másként? Egy remek, a gyerekekkel közösen kidolgozható módszer segítségével egyszerűbbé tehetjük ezeket a feszültségtől, és erős érzelmektől nem mentes helyzeteket.