JÁTÉKOK AZ ÉRZELMEK BIRODALMÁBAN

Az érzelmi kártyákat azért fejlesztettük ki, hogy a gyerekek játékosan, észrevétlenül ismerkedhessenek meg az érzésekkel. A kártyákkal többféle játékot is lehet játszani:

  • AZ ÉRZELMEK FELISMERÉSE ÉS MEGNEVEZÉSE ADOTT HELYZETBEN
  • MIKOR VAGY ILYEN…?
  • MEMORY
  • FEKETE PÉTER
  • (majdnem) ACTIVITY
  • MI TÖRTÉNHETETT VELE…?

„Gyógypedagógusként is alkalmazom, egyszerű, könnyű használni és nem foglal sok helyet. Színes, felkelti a kisebb és a nagyobb gyerekek érdeklődését is.”

Vásárlói visszajelzés

ÉRZELMI INTELLIGENCIÁRÓL

Az érzelmi intelligencia alapja az érzések megismerése, majd felismerése. Először saját magunkon, majd idővel másokon is. Az érzelmi kártyákat elsősorban azért fejlesztettük ki, hogy szülők segíthessenek gyermekeiknek megismerkedni az érzésekkel. Az érzelmi kártyák játékosan, észrevétlenül becsempészik az érzelmi intelligencia alapjait a hétköznapokba. A gyerekek megismerkedhetnek a különböző érzésekkel, azok kombinációival. Elfogadhatják, hogy az érzelmek a hétköznapok teljesen természetes velejárói, nem kényelmetlenséget okoznak, hanem információt adnak, hogy az adott pillanatban, az adott élethelyzetben a legjobb döntést hozhassák meg. Amikor a gyerekek az érzelmi kártyákkal játszanak, szókincsük is bővül az érzésekkel kapcsolatban, ez pedig megkönnyíti számukra a kényelmetlen érzelmi állapotok kifejezését és kezelését.

Ugyanakkor, az érzésekről beszélni, valljuk be, ez nem egyszerű. Akár még kényelmetlen is lehet, hiszen nem csak gyerekkorban nehéz megfogalmazni, de jó eséllyel felnőttként is csak állunk és nem tudjuk, hogyan is kezdjük el. Ez a kártyajáték ebben segít Nektek!

„Már többféle játékot is kipróbáltunk, a legderűsebb játék az volt, amikor mindenki húzott 3 kártyát és egy történetet találtunk ki hozzá, egy valaki elkezdte a történetet és a többieknek folytatni kellett! Közben vicces neveket találtunk ki a „gombócoknak”. Aktív szókincsükbe kerülnek az érzelmek. Azt javaslom, próbáld ki, érdemes!”

Vásárlói visszajelzés

Megnéznéd, milyenek a kártyák?

Mi a legjobban Activity-t szeretünk vele játszani – elmutogatjuk, lerajzoljuk vagy (nagyobbakkal) körülírjuk az érzést, amit a kihúzott kártyán látunk. Lehet csapatban – versengve, pontgyűjtéssel vagy versenyhelyzet nélkül is, csak a nevetés kedvéért.

Játék közben beszélünk arról is, ki mit érez a testében, amikor megjelennek benne az érzelmek (hevesen dobog a szív, elpirulok, izzadok…) és szinte mindig előkerülnek azok a helyzetek is, amikor a valóságban is átéltük ezeket.

A kártyákon nem szerepelnek szavak, hogy mindenki a saját érzésének megfelelő szót használhassa – nincs olyan, amit csak így vagy úgy mondható… Tudjuk azonban, hogy jól jön a segítség, így a vásárlás után elküldjük Nektek a kártyákhoz tartozó szavakat is. 😉