Tavaly 18 év pedagógus- és konzulens lét után édesanya lettem. Ez akkora transzformációt hozott, hogy minden szakmai tudásomat – és másokét is – bevetettem, hogy bírjam szusszal, mentálisan és lélekkel. Hatalmas felelősség, elvárások magammal és másokkal szemben, embert próbáló helyzetek, gyermekkorból hozott hirtelen felbukkanó szülői minták, csalódás, letargia, kétségbeesés. Mit csinál ilyenkor egy empatikus segítő a kliensekkel? Meghallgat. Analizál. Megért. Segít levonni a következtetéseket, felfedezni új utakat.

Saját magamon is így “dolgoztam”, hiszen önmagunk legjobb segítői vagyunk mindannyian, önmagunkkal leülni és őszintén szembenézni az ehhez hasonló szituációkban, amikor inkább elszaladna az ember vagy a tehetetlenség miatt a túlélésért küzd a legnagyobb kihívás.

Mi segített abban, hogy észrevegyem magam a rázós helyzetekben? Hogy tudjak a bedarálós mindennapok közepette is változtatni? Hogy megértsem miért reagálok úgy, ahogy? A JELENLÉT. Jelen lenni és az automata – sok esetben később megbánt – reakcióink helyett valódi válaszokkal kommunikálni és tisztában lenni magunkkal és másokkal: családtagokkal, munkatársakkal stb. igazi kincs. Erre az önismeretre és önszeretetre megtanítani gyermekeinket pedig a legnagyobb cél.

Ez valóban elsajátítható? Igen! Hogyan? A konferencián elmesélem.

Sokan, sokféleképpen képzeli ezt az egyensúlyt. Valaki szerint soha el nem érhető, valaki szerint csak ügyesnek kell lenni és a dolog hosszú távon megoldható. Mit jelent a 21. század rohanó világában a munka-magánélet egyensúlya? Vajon elérhető? És ha igen, akkor mi kell hozzá?

Ezek a millió forintos kérdések. Hiszen mindenki szeretné elérni.. mindenki szeretne 8 órát aludni, 8 órát dolgozni, 8 órát pihenni – a családdal és magával tölteni. És nem mondom, hogy nálam a bölcsek köve, de hiszem, hogy nálunk a kulcs ahhoz, hogy elinduljunk egy egyensúly irányába. Egy családi egyensúlyba. Persze ehhez változások kellenek…

Vannak kérdések, amiket fel kell tennünk magunknak őszintén – kinek akarunk megfelelni? Vannak módszerek, amiket használva – énidő ‘betáblázása’ – nyerhetünk időt magunkra. Vannak applikációk, amiket telepítve korlátozhatjuk az időpazarló tevékenységeinket. Vannak feladatok, amiket delegálhatunk másoknak. Kérhetünk segítséget… és így tovább. Ezek együttesen tudnak segíteni abban, hogy elinduljunk a vágyott egyensúlyunk felé.

Tud-e egyáltalán egy átlagos szülő, aki önmaga sem biztos, hogy kiemelkedő tanuló volt segíteni a gyerekének tanulni? Mik azok az alappillérek, amiket, ha megtanulnak a gyerekek, minden tantárgynál alkalmazni tudnak? És mindezt hogyan lehet úgy kivitelezni, hogy nem, hogy megromlana a szülő-gyerek viszony, de még közelebb is kerülnek egymáshoz ezáltal

Ha tudatosan figyelünk a saját érzelmeinkre, és arra, hogy a világ hogyan hat ránk, izgalmas utazásra indulhatunk. Személyes tapasztalatok és tanulságos történetek mutatnak utakat és lehetőségeket, hogy megtaníthassuk a gyerekeinknek, az élet nem egy matekpélda, így minden helyzetben több, mint egy jó megoldás van. Találjuk meg őket!

Mi kell ahhoz, hogy ne leblokkoljunk egy helyzetben, hanem a lehetőségeket keressük? Feladás helyett hogyan tudunk a megoldásra fókuszálni? Honnan vesszük a lelkierőt, amikor elfogynak az ötleteink? Mi kell ahhoz, hogy el tudjunk engedni dolgokat, személyeket, helyzeteket így minimalizálva a veszteséget?

Mennyi kérdés! Az, hogy ezekre a kérdésekre hogyan válaszolunk, alapjaiban határozza meg, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és a világhoz.

Mostanában erősen megoszlanak erről a vélemények, hogy a szülőé az egyszemélyi felelősség, vagy kizárólag az iskola kell, hogy a pénzügyi nevelés terepe legyen, hiszen úgyis tanulni jár oda a gyerek minden nap.

Himer Csilla pénzpedagógus szerint az igazság – már megint – valahol félúton van, csak elakadt a heves vita viharában. Mit tud hozzátenni a szülő, és mit az iskola a gyerekeink későbbi sikeres pénzügyi életviteléhez? És legfőképp: hogyan?

Ezeket a kérdéseket igyekszik a szakértő megválaszolni, a megoldásokat felvillantani 25 perces előadásában.

Az apukák szerepe a gyermekük életében. Vajon mi, apukák mit adhatunk a tarisznyába a hamuba sült pogácsa mellé?

Mindkét szülő nagyon fontos szerepet tölt be a gyermekük fejlődésében. Ma már kezdenek összemosódni a klasszikus szülői szerepek, hiszen az édesapák is egyre inkább jelen vannak a gyerekek hétköznapi programjaikban. Ugyanakkor mindig is lesz olyan, amit csak az édesanyától, vagy csak az édesapától tanulhatnak meg a gyerekek. Ez vajon tényleg így van…?

Az előadáson az édesapákra fókuszálok, gyere el és tudd meg mit tehetnek az apukák a gyermekeik tarisznyájába útravalóként.

Sokan úgy gondolnak a fenntarthatóbb életmódra, mint valami szürke, kínlódásokkal teli, nagy energiát igénylő feladatra, pedig a valóságban ez sokkal izgalmasabb, színesebb, szórakoztatóbb és sok esetben költséghatékonyabb.

A mi életünk nagyjából tíz éve változott meg, amikor a nagyobbik lányunk megszületett. Azóta sokat változtunk mi és és a szokásaink is, ezt az utat osztom meg veletek, hogy ti is megtalálhassátok azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekkel megszülethet a fejetekben a váltás gondolata.