Az előző írásomban – már több, mint 2 éve – megosztottam az első 5 dolgot, amit tanultam tőlük, most jön a következő ötös lista.

1. Élj a jelenben

élj a jelenbenGyakran esünk abba a hibába szülőként – de azt hiszem általában felnőttként is – , hogy túlélni szeretnénk a mát és a holnapra koncentrálunk, amikor majd jobb lesz. Ha majd az éppen aktuális feladattal végzünk, ha majd nyugodtabbak leszünk… és hagyjuk elszaladni az adott nap lehetőségeit.
A gyerekek ezzel szemben megállnak séta közben és megcsodálják a katicákat, bodobácsokat, észreveszik, ha egy fát megmetszettek, ha új kutyát sétáltatnak…
Érdemes példát venni róluk, mert szinte észrevétlenül nőnek, változnak nap mint nap, és nem akarunk lemaradni arról, hogy ott legyünk életük fontos pillanatainál.

2. Csak a változás állandó

Vannak diadalmas pillanataink, amikor azt hisszük, miénk a világ, megtaláltuk a megoldást egy adott helyzetre. Pontot teszünk egy-egy hosszú huzavona végére. Megoldottuk. Halleluja.
Majd eltelik néhány hét, és minden kezdődik újra, csak kicsit másként. Felvértezhetjük magunkat egy újabb küzdelemre, kereshetünk újabb megoldásokat.
Ebben néha csak a nehézséget látjuk, a leküzdendő akadályt, feladatot.
Pedig a folyamatban sokkal több van, mint elsőre látszik. A közös tanulási folyamat megerősít bennünket. Közben tanulunk egymásról, önmagunkról, a csapatmunkáról és a problémamegoldásról. Közös megoldásaink születnek, és az út, amely elvezetett hozzájuk, mindannyiunk számára emlékezetes marad.
A változás cselekvésre késztet. Elsőre talán nem így tűnik, de mindig van értelme.

3. Ahhoz, hogy adni tudj…

Néha úgy érezheted, hogy nem fér bele az idődbe, hogy egyedül légy. Saját programról talán végképp nem is álmodsz. A legfontosabb azonban, hogy tudatában légy: akkor tudsz igazán adni magadból, ha te magad is feltöltődsz néha. Ha kimerült vagy, és nem érzel magadban erőt, könnyebben leszel türelmetlen és kiabáló anya, olyan valaki, akivel nem szeretnél találkozni a tükörben.

4. A szomorúságnak is haszna vanszomoru kisfiu1

Van, hogy megpróbáljuk kerülni azokat a helyzeteket, amelyek elszomorítanak. Sőt, a gyerekeink számára is olyan környezetet biztosítunk, ahol mindent, ami szomorúságra adhat okot, kiiktatunk. Pedig a szomorúság hasznos. Segít, hogy meggyászoljuk a veszteségünket, hogy lelassuljunk egy kicsit és felmérjük, mit is veszítettünk. Majd a fájdalmunkat legyűrve arra tudunk koncentrálni, hogyan tudunk kijutni az adott helyzetből. Szomorúság nélkül nem tapasztaljuk meg az empátiát, és azt, hogy néha a támogató jelenlét is megerősít.

5. A különbségeink elfogadhatók

Talán mindannyian elképzeljük, milyen gyereket szeretnénk. Milyen tulajdonságai legyenek, hogyan reagáljon bizonyos helyzetekben. Van, hogy ezek az elvárások találkoznak a valósággal, és van, hogy egészen másként alakul. Nem az a fontos, hogy a gyerekeink megvalósítsák az elképzeléseinket. Sokkal fontosabb, hogy úgy érezzék, elfogadjuk és szeretjük őket, úgy ahogyan vannak. Van, hogy nehezebben működünk együtt, van, hogy szinte képtelenségnek tűnik megérteni, mi zajlik bennük. A szeretetünk felülírja valamennyi különbözőségünket, ha képesek vagyunk elfogadóan, empátiával tekinteni rájuk.

 

 

0