Hétfő délután beültem az autóba és elindultam a gyerekekért.
Az egyik kanyar után, amikor egy szemben előzékenyen középen haladó autós mellett elhaladva kicsit közelebb hajtottam a járdaszegélyhez, egy nagy koppanás hallatszott. Először is megdöbbentem. Számtalanszor autóztam már arra, ismerem az út hibáit is, ott épp nem volt semmi. Vagy nem kellett volna lennie semminek. Törtem a fejem, mi történhetett, miközben lassan haladtam tovább, megfogadva magamban, hogy ha megérkezem a gyerekekért, tüzetesen megvizsgálom, mi történt az autóval, és minek mehettem neki. Addig nem is akartam kiszállni, mert elhinni se akartam, hogy nekimentem valaminek, – ami nem volt ott – és egyszerűen nem értettem a helyzetet.

flatfoot-76564_1920Nem jutottam el a gyerekekig. A következő kanyarban már éreztem azt a – sajnos korábban is megtapasztalt – rázkódást a jobb első keréknél, és leesett. Durrdefekt. Ez volt az a hang, nem koppanás, nem mentem neki semminek, csak elszállt a gumi. Megint. (Tavaly januárban ezt már volt szerencsém megtapasztalni, akkor épp Diósdról kellett volna hazafelé jönnöm.)

Hát, ebből nem lesz továbbautózás, az első kanyarban megálltam, kitettem a vészvillogót, és igyekeztem kitalálni mi is legyen. Bevallom, nem voltak túl praktikusak a gondolataim. (Ezt az információt elraktároztam magamban, hogy később még egyszer megvizsgálhassam, hogyan is reagálok nem várt helyzetekben.)
Felhívtam Szabolcsot, és miközben beszéltünk, egy fiatal srác odajött, és megkérdezte, hogy segíthet-e. Látta, hogy defektes a gumi, szívesen kicseréli.
Újabb döbbenet. Ezúttal a kellemesebb fajtából. Nem számítottam ilyen gyorsan megoldásra, segítségre pláne nem.
Már ismertem a forgatókönyvet – szinte levehetetlen pótkerék, küzdelmesen leszerelhető defektes kerék, szépen hajlott felnivel. Közben keresztkulcs keresése ismeretlen, eladó telket vásárlóknál, és egy az utcában lakó családtól.
Igazi csapatmunka volt, amiből a legnagyobb részt számomra teljesen ismeretlen emberek vitték véghez.

Ezúton is köszönöm Sz. Gergelynek a segítséget, aki kérés nélkül, és nagyon hatékonyan segített, egy olyan helyzetben, amiben nem voltam épp a helyzet magaslatán. Képes volt megnézni a helyzetet az én szemszögemből, és ahelyett, hogy elment volna mellettem – amit nagy valószínűséggel észre sem vettem volna – megállt és segített.

Szóval bárki is mondja, hogy ezek a mai fiatalok, én azt mondom, hogy ne általánosítsunk, és vegyük észre a jót is, ami történik. Velünk, mellettünk.

El is gondolkodtam, ezért a tapasztalatért lehet, hogy még a durrdefekt is megérte. 🙂

Elgondolkodtató üdvözlettel:

dr. Skita Erika
kommunikációs hídépítő
flatfoot-76564_1920

0