Korábban írtam egy rövid összefoglalót a gyerekek számra fontos 5 érzelmi intelligencia készségről. Itt tudod újra elolvasni.

Most pedig egy sorozat indul, az öt készség mindegyikéről megtudhatod, miért fontos a gyermeked számára.

Először is az öntudatosságot nézzük meg közelebbről.

ErzelmiOntudatossagAz öntudatosság első megjelenését 18 hónapos kor köré datálja a tudomány. Mindezt egy kedves és látványos kísérlet eredményei támasztják alá, amely Lewis and Brooks-Gun nevéhez kötődik.
A kutatásban részt vevő 15 és 24 hónapos kor közötti gyerekek orrára piros pöttyöt festettek, és egy tükröt adtak nekik. Arra voltak kíváncsiak, hogy rájönnek-e a babák, hogy az a valaki ott piros orral a tükörben ők maguk.

Azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akik már rendelkeztek az öntudat képességével, ismeretével, azok nem a tükörben akarták megérinteni vagy letörölni a piros pöttyöt, hanem a saját orruk felé nyúltak. Kis lépés, de fontos lépés, igaz?
Abban az időszakban, amikor a gyerekek megtanulják, hogy különböznek másoktól és egyre több információt szereznek arról, hogy másoknak más gondolataik, érzelmeik, vágyaik lehetnek, mint nekik. A kutatás azt mutatja, ettől a ponttól jelennek meg új érzelmek a repertoárjukban, mint zavar, irigység vagy az empátia.

Az öntudatosság két típusa

Az első a nyilvános öntudatosság, amely leginkább akkor jelenik meg, amikor a figyelem középpontjába kerül. Annak a felismerését takarja, hogy hogyan jelenik meg mások előtt, mit gondolhatnak róla mások. Ilyen lehet, ha egy baráti csoportban beszélgetnek, vagy akár egy felelés során, vagy egy olyan eseményen, amikor nagy figyelem irányul rá pl. egy versenyen.

A másik, a privát öntudatosság, amely megnyilvánulhat, amikor tükörbe néz, vagy amikor fura érzés indul a gyomrából, mert ráébred, hogy elfelejtette megtanulni a verset, vagy otthon felejtette a barátjának szánt ajándékot.

Az öntudatosság tehát széles körű képességet ölel fel. Amikor ráhangolódik a saját érzelmeinek hullámhosszára, és érzékeli, hogy gondolatai, cselekedetei hatással vannak a külvilágra.

Ez a készség van segítségére, hogy meg tudja ítélni saját tevékenységét, és hogy megfelelően tudjon reagálni a társas helyzetekben.

A következő életszakaszban, jellemzően óvodáskorban a gyerekek már pontosan tudatában vannak önmaguknak és van egy képük a helyükről a világban, ám nagyon szeretnek játszani a képzeletükkel is. Megtanulják elválasztani a valóságot a képzelettől, megismerik, hogy mely dolgokra van befolyásuk, és melyekre nem tudnak hatni. Megismerik az együttélés szabályait.

Hogyan segíthetsz?

  • beszélj vele az érzelmekről, hogy meg tudja tanulni megfelelően kifejezni azokat
  • válaszolj a kérdéseire és adj megfelelő információkat a számára a testéről és a világról körülötte
  • ismerd el, és erősítsd meg, ha megtartotta az ígéretét, együttműködő volt vagy betartott egy számára kellemetlen szabályt
  • bátorítsd a képzelete használatát, ám légy segítségére, hogy el tudja választani a valóságot a fantáziától
  • az útmutatásaidat a lehető legegyszerűbben és egyértelműen add át.

 

Folytatása következik! 🙂

És ne feledd, hogy ezt a területet dolgozza fel az Érzelmi intelligencia füzet első fejezete!

Itt tudod megrendelni:

 

Elgondolkodtató üdvözlettel:

dr. Skita Erika

kommunikációs hídépítő

Értsünk szót - Skita Erika

0