Lehetőségem nyílt, hogy meglátogathassak két iskolát Belfastban, – köszönet érte az OKIDE csapatának és az általuk elnyert Erasmus pályázatnak – és a megismerkedhessek az ott működő érzelmi intelligencia oktatás gyakorlatával. Természetesen abból a célból, hogy itthon is létrehozzunk valami hasonlót. Ennek az útnak a tapasztalatait foglalom most össze. Ahogyan én láttam.
Érzelmi intelligencia és a mesék. Mindannyian ismerjük a népmesei fordulatokat, amikor a legkisebb fiú győzedelmeskedik a veszélyek vagy ellenségek fölött, és diadalmasan tér haza. Vagy olyan mesehősöket, akik varázslattal, segítséggel jutnak el a célig. Mi különbözteti meg a sikeres mesehősöket a sikertelenektől?
Annak idején, amikor gyerekként részese voltam egy-egy előadásnak, és a szülők könnyes szemmel, netán kicsorduló könnyek között néztek bennünket, mindig megállapítottam, hogy milyen gáz már ez. Hát miért nem örülnek annak, amit csinálunk, mit kell ezen sírni? Hja, szülők, ki érti őket…
Bevallom, nem vagyok a mese nagy kedvelője, szívesen átírnám a szövegkönyvet néhány szituációban, ha már minden alkalommal kiemelem a gyerekek aktív bevonását a helyzetek megoldásába. Üzenet, mai – jövendőbeli? – herceg-kisasszonyoknak...
