Szégyelld magad! Vajon hányszor hallottuk ezt a felszólítást gyerekkorunkban? Szüleinktől vagy az iskolában, kisebb vagy nagyobb vétkeinkért. Lehet, hogy csak vállat rándítottunk és azt mondtuk: kit érdekel, de a lelkünkön ott maradt a karcolás, amit máig őrzünk.
Volt egy osztály, aki a színpadon foglalt helyet, a többiek velük szemben a földön. Mindenki egyenruhában, fehér ing/blúz, sötét szoknya és nadrág, piros pulcsi, sötét cipő. A lányoknak szürke térdzokni. De a lényeg itt sem a külcsínben keresendő...
Lehetőségem nyílt, hogy meglátogathassak két iskolát Belfastban, – köszönet érte az OKIDE csapatának és az általuk elnyert Erasmus pályázatnak – és a megismerkedhessek az ott működő érzelmi intelligencia oktatás gyakorlatával. Természetesen abból a célból, hogy itthon is létrehozzunk valami hasonlót. Ennek az útnak a tapasztalatait foglalom most össze. Ahogyan én láttam.
Érzelmi intelligencia és a mesék. Mindannyian ismerjük a népmesei fordulatokat, amikor a legkisebb fiú győzedelmeskedik a veszélyek vagy ellenségek fölött, és diadalmasan tér haza. Vagy olyan mesehősöket, akik varázslattal, segítséggel jutnak el a célig. Mi különbözteti meg a sikeres mesehősöket a sikertelenektől?
