Értsünk szót - Sződy Judit

Sződy Judit

Judit évek óta a családunk része volt már, úgy, hogy ő még nem is tudott róla. 🙂 Jó tanácsait, nyugodt, és derűs hangvételű írásait évig olvastam és szerettem a Kismamá-ban, majd a babaszoba.hu-n.

 

 

Amikor  a Beszélj úgy, hogy érdekelje… tréningek hazai elindításán dolgoztunk, megkerestem őt is, kíváncsi voltam a véleményére , és talán egy kicsit azt is reméltem, hogy támogatni fog.  Érdekelt, hogy egy pszichológus hogyan viszonyul a témához. Remek érzés volt, hogy azonnal a támogatásáról biztosított, partnerként tekintett ránk, sok kérdést tett fel, majd közzétette a rólunk szóló információkat. Utána sokáig ismét csak egyoldalú volt a kapcsolatunk, ő írt, én olvastam. 2012 tavaszán egy oldalnyi interjút kértek rólunk a Kismamába, és Judit volt a cikk szerzője. Éjszakába menően beszélgettünk skype-on, mint a régi ismerősök. Judittal nem nehéz jó viszonyban lenni. Bevallom, személy szerint kifejezetten tisztelem mindazért, amit eddig tett, és amit jelenleg is tesz itthon a családokért, gyerekekért, szülőkért. Négy saját gyermeke mellett sok-sok más apró gyerkőcnek, és szüleiknek is segített már, hogy mindannyian boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.

 

Személyesen legutóbb egy az iskolai erőszakról szóló kerekasztal-beszélgetésen futottunk össze, ahol mindketten a hallgatóság létszámát gyarapítottuk, és fura egybeesésként épp a Beszélj úgy… könyv volt a táskájában. Ezen ott és akkor is jót derültünk.

 

Amikor felmerült a Beszélgetések altatás után ötlete, Judit neve az első volt a listánkon. Ő pedig ismét azonnal igen-t mondott. Hallgassátok meg Judittal készült beszélgetésünket!

 

https://www.ertsunkszot.hu/MP3/AltatasUtanSzodyJudit20121101.mp3

 

Amiről beszélgettünk:

 

  • Hogyan találhatjuk meg a legjobb ajándékot gyermekünk részére?
  • Érdemes nézni, vagy nem nézni az ajándék ló fogát?
  • Felkészülés az ünnepekre
  • Emlékezetes ajándékozási sikertörténetek és melléfogások
  • És még sok érdekes kérdésről…

 

 

0