Sokszor, sokan hangoztatják, milyen fontos a gyereknevelésben a következetesség.

Én mindig azt mondom, a rugalmas következetesség segít igazán, és erre megvan a magam jó oka.

Évekkel ezelőtt történt ugyanis, – még a gyerekeim születése előtt – hogy az akkor majdnem 6 éves húgom és az öcsém meglátogattak Brüsszelben. Az akkori munkahelyem utcájában ugyanis volt egy kerámia műhely gyerekeknek, és mivel a húgom igen tehetségesnek mutatkozott a rajzban már akkor is, alig vártam, hogy ő is kipróbálhassa.

Fotó:FreeImages.com/CristophKurtzmann

Fotó:FreeImages.com/CristophKurtzmann

Elmentünk egy általam igen kedvelt étterembe, ahol csak levest lehetett enni, isteni helyben készült kenyérrel. Legalább hetente egyszer ott ebédeltünk a kolléganőkkel, ámuldozva a jobbnál-jobb étkeken. (Most, hogy ezt írom, meg kellett néznem, működnek-e még. Működnek bizony.)

A család nagy kedvence volt a paradicsomleves, így azt kértünk, annak ellenére, hogy texasi-ként volt megjelölve, aminek gyanúsnak kellett volna lennie. Nekem nagyon ízlett, de tény, hogy nem olyan volt, mint amilyet mi elképzeltünk. A tesóm csak tekergett, hogy neki ez nem kell. És akkor jöttem én, “a felnőtt” és közöltem, hogy ha nem eszi meg azt a levest, akkor nem megyünk kerámiázni.

Blődség volt a javából, mikor ÉN magam készültem rá már hónapok óta…

Lényeg a lényeg, hogy mindhiába keménykedtem, és kötöttem magam az általam kiszabott – vitatottan igazságos – feltételhez, a leves nem fogyott, a türelem annál inkább. Minden oldalról.

Érdekes, hogy milyen merevek, görcsösek tudunk lenni, ha valami nem az általunk elképzelt módon történik. 🙁

Álltam a szavam, és kilépve a leves-bárból villamosra szálltunk és meg sem álltunk hazáig. Egy részem azt mondta, hogy így volt ez jól, hiszen tartottam magam ahhoz, amit ígértem, és nem csináltam idiótát magamból. A másik részem pedig azt mondta – és az évek alatt egyre hangosabb lett ez a véleménye – hogy mindez úgy volt hülyeség, ahogy. És hogy mégiscsak azt csináltam magamból, amit nem akartam. Leginkább önmagam előtt.

Feltételt – zsarolást? büntetést? – szabni valami olyan mellé, elé, helyett, amire igazából mindannyian vágyunk… Szerencsémre nem mondtam még azt is, hogy “hidd el, ez nekem jobban fáj”.

Pedig, mondtam vagy sem, én máig érzem e döntés súlyát. Szerintem a húgom már rég elfelejtette, hogy keménykedtem, én viszont máig hordozom magamban a tüskét, a rossz döntésem következményét. Kell-e ennél jobb emlékeztető ahhoz, hogy ne essek bele ebbe még egyszer? Nem hiszem.

Ha mindazt, amit ma tudok, akkor is tudtam volna, másként cselekszem. Mert a rugalmas következetesség nem más, mint a körülményekhez való megfelelő alkalmazkodás, szabályok, gyerekek, kialakult helyzet és ép elme figyelembevételével. Hogy nem attól leszek jó szülő, ha egyszer kimondok valamit és nincs eszköz, amivel meg tudnának győzni, hogy ezen változtassak.

Ha tehetném, visszamennék néhány évet, és rendelnék valami mást a húgomnak. Vagy megegyeznénk, hogy inkább főzök este olyan levest, amilyet mindannyian szeretünk. És elvinném abba a kerámiaműhelybe, és könnyekkel a szememben nézném, amint valami megismételhetetlen alkotás kerül ki a kezei közül.

Megtanultam a leckét. A gyerekeim biztosan nem mulasztanak el olyasmit, amire nagyon készülünk, csak mert nem engednek a pillanatnyi ötlettől vezérelt zsarolásnak.

Nem hozok indulatból döntést, csak azért, mert valami nem úgy történik, ahogyan én azt elképzeltem. Nem állítom, hogy könnyű, ám napról napra megerősítenek abban, hogy jó úton járok – azok, akik a legfontosabbak nekem.

A hajlíthatatlan következetesség és a másoknak való megfelelés pedig köszönöm, jól megvan nélkülünk. 🙂

dr. Skita Erika

kommunikációs hídépítő

Értsünk szót - Skita Erika

Szeretnél minden héten hasznos tippeket kapni a gyereknevelés érzelmi intelligenciát használó módszereiről?

Csatlakozz a Heti Hasznos Tipp olvasói közé és töltsd le az “Ötletek kiabálás helyett” e-bookot is!

0